2022 július 9 3:08 du.
A Magyar Nemzeti Galéria egyik legnépszerűbb programsorozata, a Borszerda, idén is várja a képzőművészet és a bor iránt érdeklődő látogatókat. A rendezvény ismét színes programot kínál júliusban: szerda esténként 18 órától különleges kiállítások, érdekes tárlatvezetések és előadások, zenei műsor és borkóstoló várja a művészet rajongóit. Ilyenkor a Galéria este fél tízig tart nyitva, a teraszáról, bort kortyolgatva, a pesti oldal panorámájában is gyönyörködhetünk. A Borszerda során félóránként kezdődő, különböző tárlatvezetéseken vehetnek részt a látogatók, de az este középpontjában mindig néhány nagy művész áll. Július 13-án Szinyei és Ferenczy, 20-án Munkácsy és Mednyánszky, 27-én pedig Courbet, Monet és Renoir alkotásaival ismerkedhet […]
Read more ›
2022 július 6 5:14 de.
Magyarország harmadik legnagyobb zsinagógájának épülete Pápán áll, 1846. szeptember 11-én avatta fel Lőw Lipót rabbi, aki később lelkész százados volt Kossuth seregében. A roppant leromlott állapotú épületben 2012. július 15-én egy fénykép és dokumentum kiállítás nyílt meg „Elfeledett szomszédaink – Családok, sorsok történetek a pápai zsidóság két évszázadából” címmel. A kiállítás sorsa legalább olyan hányatott lett, mint a neki helyet adó épületé. Jelenleg Budapesten, az újpesti UP Rendezvénytérben látható július 30-ig, hétköznapokon (hétfőtől péntekig) 14 és 18 óra között. A belépés díjtalan. A kiállítás anyagát dr. Gyekiczki András, szociológus, jogász, „vasszorgalommal” gyűjtötte össze és 2012-ben Rajk László látványtervével mutatták be […]
Read more ›
2022 július 4 6:39 de.
Első alkalommal találkozhat a magyar közönség Henri Matisse műveivel átfogó, reprezentatív kiállításon a Szépművészeti Múzeum most megnyílt tárlatán. A párizsi Pompidou Központtal együttműködésben megvalósult – több mint 150 művet felvonultató kiállítás nyolc csoportban mutatja be Matisse munkásságát, a korai alkotásoktól egészen az ötvenes években készített művekig. Érintve az életmű olyan központi kérdéseit, mint a vonal és a szín viszonya vagy az enteriőr és az alak összefüggései. A kiállítás időrendben vezet végig a művész életművének meghatározó szakaszain. A korai évek útkeresése után látványosan bontakozik ki a tiszta szín festészete, melynek megtalálása a művész „fauve” periódusának legfőbb célja volt. Az első világháború […]
Read more ›
2022 június 29 4:49 du.
A Múzeumok éjszakáján két rendezvénynek is otthont adott Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templom. Nem meglepő, hogy az évenként megrendezett és roppant népszerű rendezvényhez a főváros legöregebb temploma is csatlakozott, hiszen ez az épület már önmagában felér egy múzeummal. Az altemplomban megtartott második előadás a fővárosi fürdőkultúráról szólt és bár témája – első hallásra – nem nagyon illet a helyszínhez, rövidesen kiderült; az előzetes feltételezés téves volt, két okból is. Állításunkat, mármint hogy ez fővárosunk legöregebb temploma, illik alátámasztani. Régészeti leletekből megállapították, hogy ahol a jelenlegi templom áll, ott egykor az úgy nevezett Contra-Aquincum területe volt. A 200-as évektől egészen […]
Read more ›
2022 június 28 1:32 du.
A Múzeumok éjszakáján két rendezvénynek is otthont adott Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templom. Nem meglepő, hogy az évenként megrendezett és roppant népszerű rendezvényhez a főváros legöregebb temploma is csatlakozott, hiszen ez az épület már önmagában felér egy múzeummal. Az altemplomban előbb a szlovákiai Gömör-vidék középkori templomainak freskóiról, ezt követően pedig a fővárosi fürdőkultúráról hangzott el egy-egy – nagy érdeklődéssel kísért – előadás. A templomokról szóló előadás aktualitását az adta, hogy közel egy évi várakozás után Európai Örökség címet kaptak a gömöri templomok középkori freskói. Az Európai Örökség cím jelenlegi formájában 2013 óta létezik, eddig 48 európai helyszín viselheti és […]
Read more ›
2022 június 27 4:25 du.
Ma reklámgrafikának nevezzük, régebben egyszerűen plakát volt a neve és száz évnél is több már, hogy elborítja utcáinkat, kiköszön a kirakatokból. Lépten-nyomon találkozunk vele, legtöbbször rá se hederítünk, de – valljuk be – azért néha akad egy-kettő, amelyik néhány másodpercre foglyul ejti a tekintetünket. Színvonaluk különböző és bár híres festőművészt valószínűleg mindenki tud mondani, a szakembereken kívül ki az, aki legalább egy plakátrajzolónak tudja a nevét? Adósságát ebben a tárgyban bárki könnyen törlesztheti majd, ha ellátogat a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba és eltölt egy ki időt Gönczi Gebhardt Tibor alkotásai között. Bár utcai plakátokról, reklámcédulákról van szó, az alkotás kifejezés […]
Read more ›
2022 június 21 2:12 du.
Apró, mondhatni eldugott kis helyiség Budapesten, az Akácfa utcában. Ha valaki nem tudja, mit keres, úgy sétálhat el az 59-es szám előtt, hogy észre sem veszi: az ajtó mögött egy kiállítás van, benne kincsek rejtőznek. Bizonyára azt is csak nagyon kevesek tudják, hogy az Ötvös Mesterségtörténeti Gyűjtemény mintegy tizenöt évnyi harc után kapott végre helyet az Erzsébetvárosban. A fémmegmunkálás legrégebbi emlékei az i.e. negyedik évezredből maradtak fenn, a Nílus, Tigris, Eufrátesz folyók környékén élő népek kultúrájából. Az érceikből könnyen kinyerhető fémeket, aranyat, rezet dolgozták fel különféle ékszerek, kultikus tárgyak, szobrok készítésére, mert mindkét fémre jellemző a nyújthatóság, a kalapálással történő […]
Read more ›
2022 június 17 1:39 du.
Fennállásának 35. évfordulóját az idén ünneplő budapesti Vasarely Múzeum az év eleji nagy sikerű, új szerzeményeket bemutató időszaki kiállítása után ismét Vasarely szülővárosához, Pécshez, illetve részben a Pécsi Műhelyhez kötődő képzőművészek munkáiból rendezi új – szeptember 4-ig látogatható – kamara kiállítását. A „Kép-mozgások” című tárlaton Martyn Ferenc, Kismányoky Károly, Szijártó Kálmán és Nádor Katalin műveit mutatják be. A korábbi pécsi bemutatót követően, most Budapesten is látható kiállítás anyaga válogatás a Kismányoky Károly (1943–2018) által rendezett és Martyn Ferenc (1899–1986) közreműködésével készült „Martyn 1983” című animációs film fázisrajzaiból, fotó kollázsaiból – mondta el a megnyitáskor Nagy András, a pécsi Jannus Pannonius […]
Read more ›
2022 június 16 4:48 du.
A Nemzeti Múzeum tizenkét év alatt lezajlott műtárgygyarapodását mutatja be a most megnyitott nagyszabású kiállítás. Két kiemelt műtárgya Sisi királyné kesztyűje, melyet halála napján a merényletkor viselt, és amely egy párizsi árverésről került a múzeumba, valamint a Sztálin-szobor egy darabja. Az utóbbi valóban a szovjet diktátor bal füle, amelyet 1956-ban a forradalmárok a Ligetből a Blaha Lujza térre vonszolt szoborról vágtak le. Ezeken kívül természetesen még számos különleges és értékes tárgy is szerepel az augusztus 21-ig látogatható tárlaton. Ötezer éves az egyik legkorábbi műtárgy, egy emberábrázolással díszített edény az újkőkorból. A négy sarkán stilizált állatfejjel díszített edény Öcsöd határában került […]
Read more ›
2022 május 30 7:32 de.
Hagyományaihoz híven, a budapesti József Attila Színház június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján ebben az évben is műsorra tűzi Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című színművét. Az előadás megtekintésével a nézők ezúttal egy nemes ügy mellé is állnak, mert a színház a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésével gyűjtést szervez a kárpátaljai magyar családok megsegítésére. A Feketeszárú cseresznye Hunyady Sándor 1930-ban írt drámája. Az 1930 novemberében bemutatott darab hozta meg az író számára az igazi sikert és tette elismert és ünnepelt drámaíróvá. A sikerre jellemző, hogy a színház szakított íratlan szabályaival: húsz év után először nyitotta ki szerző előtt vasfüggönyét, hogy az fogadhassa […]
Read more ›
2022 május 24 2:27 du.
A történelem, a tiszti pálya, a katonaélet iránt érdeklődők számára sok új, érdekes információt nyújthat egy frissen megnyílt kiállítás. A Ludovika Akadémia történetét feldolgozó állandó múzeum nem egyszerűen hadtörténelmi jellegű kiállításnak ad helyet, hiszen középpontjában nem az események, hanem elsősorban az emberek állnak. Az előzetes bejelentés nélkül látogatható kiállítás helyszíne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Ludovika Szárnyépület, (1083 Budapest, Ludovika tér 1.) Az esetleg változó nyitva tartás idejéről a https://www.uni-nke.hu oldalon lehet tájékoztatást kapni. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nem csupán az egykori Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épületeit és parkját foglalta el, hanem annak szellemiségét, az itt folyó képzés pozitív célkitűzéseit […]
Read more ›
2022 május 18 6:08 de.
Egykor a zsidónegyed egyik ékessége volt az 1874-ben megnyílt Rumbach utcai zsinagóga. A háború alatt az épülete súlyosan megsérült és utána évtizedekig romokban állt. Többször is gazdát cserélt és bár felújításának, hasznosításának a gondolata már a 80-as években felmerült, sokáig nem történt semmi. Végül ismét visszakerült a hitközség tulajdonába, a műemléki felújítás végeztével az épületet 2021. június 10-én adták át, hogy ismét eleget tehessen eredeti rendeltetésének. Ám feltámadásának ezzel még nincs vége. Szokatlan helyszínre hívtak közönséget egy főpróbának is beillő előadásra. A Rumbach utcai zsinagóga épületébe egy oldalbejáraton át, a második emeletre kellett felmenni, két szomszédos, frissen berendezett terem várta […]
Read more ›
2022 május 16 5:52 du.
Aki unja már, hogy egy tárlaton csak képeket nézegessen, azok számára bizonyosan jó hírnek számít, hogy kortárs képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten, a Gellért téren, a Próféta Galériában. Tény, hogy itt is inkább a festmények, rajzok, fotók vannak többségben, de vannak másféle látnivalók is, amik mellett megáll és elgondolkodik a látogató. A kiállítás 2022. június 10-ig tekinthető meg, keddtől péntekig, délután 15 és 19 óra között. Nincs nehéz dolga annak, akit „Az oszlopok között” című kiállítás megnyitására kértek fel – árulta el magáról Sumonyi Papp Zoltán költő. Egyrészt, mert itt volt az első – hasonló című – kiállításukon, másrészt pedig […]
Read more ›
2022 május 10 3:31 du.
Élénk színűre festett konténer hívja fel magára a figyelmet Budapesten, az Erzsébet téren. Világhírű múzeumok – köztük a Louvre, a Musée d’Orsay, valamint a Picasso Múzeum – nevezetes műtárgyai is megtekinthetők a Magyar Nemzeti Múzeum közreműködésével megnyílt legújabb kiállításon. A francia Micro-Folie mobilmúzeum digitális tárlatán a látogatók tabletek segítségével, nagy felbontású, digitalizált fényképeken, 3D fotókon és videofelvételeken olyan részleteket is megfigyelhetnek, melyekre egy hagyományos múzeumban soha nem lenne lehetőségük. Az 55,5 hektáros Parc de la Villette, Párizs harmadik legnagyobb parkja, a város északkeleti szélén, a 19. kerületben található. A svájci származású Bernard Tschumi építész által tervezett parkban múzeumok, koncerttermek, színházak […]
Read more ›
2022 május 3 8:50 de.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán működő Ludovika-történeti Kutatóműhely, 2020-ban, Zrínyi Miklós születésének 400. évfordulója alkalmából már rendezett egy kiállítást, Zrínyiek a haza szolgálatában címmel. Most az Egyetemen egy újabb kiállítás nyílott, a Kutatóműhely Zrínyi-Újváron folytatott feltárási munkáinak eredményéből. A kiállítás szeptember 20-ig látogatható az Egyetem Hungária körúti Kari Könyvtárának épületében. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért pont ez a század ilyen fontos számunkra? „A 17. század hadviselésének tárgyi emlékei” című kiállítás megnyitásakor dr. Padányi József vezérőrnagy, egyetemi tanár, a Kutatóműhely vezetője elmondta: főleg azért áll közel hozzánk, mert Zrínyi Miklós koráról beszélünk, de a kiállítás ennél […]
Read more ›